Mentálhigiénés segítő beszélgetések

Az alapszakmámat tekintve közgazdász vagyok, a számok, a racionalitás embere.  De mégis, vagy talán éppen ezért jó néhány éve kezdtem azt érezni, hogy valami hiányzik, mintha nem ismerném önmagam. Természetesen, ebben az is szerepet játszott, hogy az életemben több trauma, veszteség ért, amit valahogyan sikerült feldolgozni, vagy nem, amitől jön az a hiányérzet…

Elkezdtem önismerettel foglalkozni. Elvégeztem a szociális gondozó-ápoló tanfolyamot, majd a szociális asszisztens képzést. 2020-ban diplomát szereztem a debreceni egyetem mentálhigiénés szakon.

Jelenleg mentálhigiénés szakember vagyok. Szokták mondani, hogy „kis pszichológus”.

Ez nem terápia, nem mondom meg, hogy mit csinálj, csak kérdezek. Segítek, hogy a válaszokat kimondd önmagadnak, és ráláss arra, amit eddig képtelen voltál kimondani.

Nem döntök helyetted, nem akarlak megváltoztatni, csak segítek az első pici lépést megtenni.

Segítő beszélgetés

Ez egy technika, aminek segítségével az érzelmi kuszaságot megpróbáljuk együtt kicsit kívülről nézni, megpróbállak rávezetni, hogy a lelki elakadásaidat TE magad mondd ki, lásd meg a következő lépést, és Te magad találd meg a megoldást.

Mi is a mentálhigiéné?

Szó szerint: a lélek, azaz a lelki egyensúly megtartása, a kibillent egyensúly visszaállítása. A gyakorlatban a lelki egészség megőrzését, segítő és támogató tevékenység, azaz a lélek tisztítása.

Mi történik a beszélgetés során?

Három alapvető szabály van:

  • minden, ami elhangzik szigorúan kettőnk között marad
  • soha nem bírállak, és TE sem bírálhatsz engem
  • az előre megállapodott időtartamot betartjuk

A beszélgetésnek semmilyen következménye nincs, nem fogok rossz szemmel nézni rád, nem foglak „lehülyézni”. Megértéssel, együttérzéssel figyelek rád.

Alkalmanként 60 percet tart egy beszélgetés, általában 3 beszélgetés ajánlott, de minden tőled függ. Ha igényed van rá, ez lehet egy hosszabb „munkakapcsolat” is.

Szükség van a segítő beszélgetésre?

Van egy mondás: „Ép testben, ép lélek”

Mint ahogy a testünket karban tartjuk, a lelkünket is kell, meg kell szabadítanunk mindenféle lerakódástól. Életünk során számos veszteség, válság, krízis ér bennünket. Érzelmi egyensúlyunk felborul, ami később akár szomatikus tüneteket okozhat. Meg kell tisztítanunk a lelkünket, amelyhez nagyon jó eszköz a Segítő beszélgetés.

Demens beteg foglalkoztatása saját otthonában

Személyre szabott fejlesztő programmal

 

A beteget felmérem, a betegség milyen stádiumában van, majd személyre szabott foglalkoztatási tervet állítok össze. Hetente 1-2 alkalommal ( vagy több, igény szerint) a tervben megfogalmazott készségekkel foglalkozunk ( olvasás, írás, rajzolás, mozgás, beszéd, éneklés stb).

Tapasztalatból tudom, hogy ezek a foglalkozások nem mennek könnyen, de megéri a fáradságot, mert bár ez a betegség megállíthatatlan, de legalább a hozzátartozók úgy érezhetik, hogy ami tőlük telt, azt megtették a szeretett szülőért, hozzátartozóért.

További részletekért kattints a linkre : demens beteg foglalkoztatása

egyutteles-a-demenciaval
demencia-es-az-idoskor-kapcsolata
demens-beteg-foglalkoztatasa

Árak

w

Segítő beszélgetés

60 perc 6 000 Ft

Kapcsolat

Nyilatkozatok elfogadása

0630/6889210

Telefonszám

balogherika@protonmail.com

E-mail

1064 Budapest Izabella u 68/B

cím

Helyek, ahol még segítséget kaphatsz

Könyvelés : www.doitliford.hu

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége

Honlap: www.sos116-123.hu

NANE ( Nők a nőkért együtt az erőszak ellen egyesület)

Honlap: www.nane.hu

BÚRA Alapítvány: www.bura.hu

Patent Egyesület Ingyenes jogsegélyszolgálata

Honlap: www.patent.org.hu

Menhely Alapítvány

Honlap: www.menhely.hu

Nők joga honlap : www.nokjoga.hu

Társaság a Szabadságjogokért: www.tasz.hu